ÜDVÖZÖLJÜK HONLAPUNKON!

Amennyiben a magyar és a német jog területén jártas ügyvédet keres, aki a magyar mellett német és angol nyelven is ellátja jogi képviseletét, úgy jó helyen jár. Legyen szó ingatlan adásvételről, cégügyről, munkajogi problémáról, peres vagy peren kívüli jogvitáról, vagy éppen öröklési ügyről, mi gyorsan és hatékonyan látjuk el képviseletét.

Bemutatkozás

DR. WEIDINGER PÉTER, LL.M.

Jogi diplomáját 2014-ben szerezte meg Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetemi évek alatt – 2011-2012-ben – Erasmus ösztöndíjjal Berlinben tanult a Humboldt-Universität jogi karán. 2016-2017-ben Frankfurtban a Goethe-Universität jogi karán végzett német nyelvű posztgraduális képzést (LL.M.) a Hesseni Ügyvédi Kamara ösztöndíjasaként.

2014-től kezdve ügyvédjelöltként dolgozott Budapesten nemzetközi ügyfélkört kiszolgáló magyar ügyvédi irodákban, majd közel három évet töltött egy európai hálózathoz tartozó nemzetközi ügyvédi irodában, míg 2017-ben és 2018-ban jelentős német ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatot Frankfurtban.

Jogi szakvizsgáját 2019-ben tette le kitűnő eredménnyel, 2020-tól pedig egyéni ügyvédként tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának. A magyar mellett angol és német nyelven dolgozik. Magyar és külföldi magánszemélyek mellett hazai és külföldi cégek képviseletét is ellátja.

Weidinger-Peter-crop_noMic
szakterületek

Cégjog

Gazdasági társaságok alapításával, napi működtetésével és megszüntetésével kapcsolatos ügyek ellátása. Cégiratok szerkesztése és ellenjegyzése, bejegyzési és változásbejegyzési kérelmek benyújtása és teljes körű képviselet a cégbíróságok előtt. Cégek jogi támogatása a személyi változások megvalósításában.

Munkajog

Cégek napi munkajogi támogatása és a szükséges munkajogi iratok szerkesztése. Munkaszerződések, felmondások, közös megegyezések és munkáltatói szabályzatok előkészítése és módosítása. A munkáltatói oldal mellett a munkavállalói oldal képviselete, valamint munkaügyi perekben történő eljárás.

Perek

Felperesi, vagy alperesi képviselet polgári, munkaügyi és közigazgatási perekben. Keresetlevelek, ellenkérelmek és egyéb beadványok szerkesztése és benyújtása. Az ügyfél tárgyaláson és tárgyaláson kívüli képviselete.

Ingatlanjog

Ingatlanokkal kapcsolatos ügyletekben teljes körű ügyvédi támogatás akár több nyelven a szerződéses konstrukció kialakításától, a szerződés megszerkesztésén és ellenjegyzésén át egészen a földhivatal előtti eljárásig és a tulajdonjog bejegyzéséig. Adásvételi, ajándékozási, bérleti és egyéb szerződések szerkesztése és szükség szerinti ellenjegyzése.

Polgári jog

Természetes és jogi személyek polgári jogi ügyleteinek vitele. Szerződések, felmondások, jogi állásfoglalások és egyéb iratok szerkesztése és véleményezése, az esetleges jogi kockázatok feltárása. Tanácsadás öröklési jogi ügyekben és képviselet a hagyatéki eljárásban.

Követelések

Kintlévőségek érvényesítése érdekében ügyvédi felszólító levél küldése. Szükség esetén magyar, vagy európai fizetési meghagyásos eljárás indítása, végrehajtási eljárás, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése. Képviselet a különböző követeléskezelési, illetve fizetésképtelenségi eljárásokban.

Díjazás

Az ügyvédi törvény alapján az ügyvédi megbízási díj a felek szabad megállapodásának tárgya. Ennek
megfelelően az ügyvédi megbízási díj mindig az adott ügyfélre és az adott ügyre szabva kerül
megállapításra.

A megbízási díj lehet óradíjas alapú, amikor az ügyfél a tételes órakimutatás alapján, a ténylegesen
elvégzett munkaórák után fizet megbízási díjat.

Átalánydíjazás esetén a felek által előre meghatározott átalány képezi a megbízási díjat.

Százalékos díjazás esetén pedig az adott ügylet értéke alapján kerül meghatározásra a megbízási díj.
Ez a megoldás jellemzően az ingatlan adásvételi szerződések esetén kerül alkalmazásra, ahol az
értékesített ingatlan vételárának meghatározott százaléka lesz az ügyvédi megbízási díj.

Természetesen egyéb díjazási lehetőségek is alkalmazhatók a felek megállapodásának megfelelően.

KAPCSOLAT
Ezt a honlapot dr. Weidinger Péter, LL.M. a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.